V

Most írok ebbe a fajta blogba először. Meglepett, hogy a regisztrálás magyarul folyt, az egész blog és a kezelése + a leírások pedig angolul vannak. Na, mindegy.
A blog címe ‘Változni akarok!’. Azért készítettem ezt a blogot, hogy figyelemmel tudjam kísérni a a próbálkozásaimat, miszerint egy normálisabb lány lehessek.
Most milyen vagyok? Ugyan a melankolikus személyiség típusba tartozom, mégsem normális ütemben folyik az életem. Uhh, hol is kezdjem a felsorolást? :S Vágjunk bele a közepébe!
Egész nap szomorú vagyok és szinte mindennap sírok valamiért. Főleg önmagamat sajnáltatom és gyakran megesik, hogy vagdosom is magam. Úgy érzem, vérbeli emo vagyok, pedig nem akarok az lenni. Pláne nem úgy öltözködni. De, hogy milyen is zeretnék lenni, arról majd később. Anyám elköltözött tőlünk, az öcsémmel, apával és az apai nagymamámmal lakom együtt. Bár apa egész nap dolgozik, egy héten egy szabad napja van és megértem, hogy nem tud velünk törődni rendesen. Sajnos sokszor magamra veszem más terhét is, ezért is sírva fakadok. Rendszerint horrofilmeket nézek és utána nagyon sokáig rágódok a filmen, emésztem magam rajta. Teljesen beleivódik az életembe, a gondolkodásmódomba és ez nem jó. Az általános iskolában teljesen kívülállónak számítottam a gondolkodásom és a makacsságom miatt. Semmire nem voltam nyitott, amit mások szerettek, vagy arra, hogy a másik mit gondol. Csak a saját gondolkodásomat tartottam igaznak, helyesnek. A többiek “marhák”. Csodálkoztam, hogy nincs egyetlen igaz barátom sem. Úgy gondoltam, mindenki bolond, aki élvezni próbálja az életet, hiszen minek…? Nevetségessé teszik magukat azzal, hogy boldogok. Ennek hatására kirekesztettek, csúfoltak a kinézetem miatt, sokszor fizikailag is bántalmaztak. Az idegrendszerem pedig annyira gyenge lábakon áll, hogy kész szenvedés volt. Mindenáron meg akartam halni, de az ereimet nem mertem elvágni. Mert, hogy utána mi lesz…? Semmi. Elrohad az agyam is, amivel gondolkodom. Ez visszatartott. Az önbizalmamról már ne is beszéljünk. A boltba sem merek elmenni, mert esetleg találkozom fiatal bunkókkal, akik rögtön kinevetnek a kinézetem miatt. Én alapból nem tartom magam csúnyának, sőt!
És most itt tartok. A nyári szünetem dögunalom, nem merek emberek közé menni, rettegek az előítéletektől. Egy barátnőm van, akivel rendszeresen találkozgatok és nekem ő nagyon fontos. Remélem, ezt ő is tudja, még akkor is, ha rossz kedvemben néha mondok olyasmit, amivel megbántom. Most ballagtunk, bejutottam egy elég neves iskolába, ahová már az idióta-bunkó-vadállatja nem tud bejutni, mert tanuláshoz nincs esze -.-” Abban reménykedem, hogy ha megváltozok, új barátokra tehetek szert, hiszen társas lény vagyok, ilyen 15 éves korban pedig még inkább szükségem van emberi kapcsolatokra.
Szóval, amilyen most vagyok, az teljesen megkeseríti az életemet. Ezen változtatni akarok és remélem, sikerrel járok. De én nem akarok itt prédikálni senkinek sem arról, hogy például mennyire rossz vagdosni az ereinket, mert nem rossz, csak nálam nem vált be.
Szeretnék némi önbizalomra szert tenni, változtatni a gondolkodásmódomon. Meg akarok változni! Így valóban szenvedés élni. Programokat csinálni, kirándulni, sportolni, ismerkedni szeretnék. Ezt ma határoztam el, mikor apámnak említettem, hogy töltse le a Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya című filmes musicalt. Ugye a címéből már sejteni lehet, hogy miről szól? Természetesen nemet mondott és ráébresztett arra, hogy mennyire eltoszom az életemet. Valahol legbelül ezt eddig is tudtam, de most már ideje is tenni ellene. Megváltozom.